Ildikó

Közel egy éve sodort össze minket a sors és igazán jó barátságba kerültünk, ám ez a beszélgetés engem is felkavart.  Az az egy óra, amit az interjúra szántunk a lakásában, nagyon apró töredéke a letöltött  11 évnek. Ma már menyasszonya van és gyönyörű, egészséges gyermeke. Új és boldog életet kezdett. A személyiségi jogokra és a kényes téma figyelembe vételével megállapodtunk az interjú alanyom névtelenségében.

– Miért kerültél börtönbe?

– Tizennyolc évesen ültettek le rablásért, önbíráskodásért és lopásért. Csabán a rendőrségi fogdán hét hónapot töltöttem, majd további egy évet a gyulai börtönben, utána szállítottak át a szegedi Csillagban majd a végén Nagyfán a nyitott börtönből szabadultam.

– Hogyan bántak a fegyőrök a rabokkal?

– Igaz az az állítás,hogy a Csillag az ország legkeményebb börtöne. A fegyőrök szigorúak voltak, nem tűrtek semmiféle rendbontást; aki ezt megtette azt azonnali elnyomásban részesítették. Volt rá példa, hogy nem voltam megborotválkozva és három órán keresztül csak vertek. Ám, ha betartottad az általuk felállított szabályokat, mondjuk a környezeted tisztán tartását vagy a személyes higiéniát, akkor nem volt probléma. Őszintén szólva kevés a humánus, előítéletmentes őr.

– Milyenek voltak a benti emberek?

– A többség életfogytiglanos, ez annyit tesz, hogy egy tizenkét személyes zárkában tíz biztos az. Ezeknek az embereknek az agya át kell álljon arra, hogy 30-40 évet ott él le és az a zárka lesz az otthona,ott fognak meghalni. Ők nagyon vigyázzanak az egészségükre, magaviseletükre. Megváltozik az életfelfogásuk, nem hagyják el magukat.

– Születtek barátságok?

– Zárkán belül két dolog alakulhat ki a több évnyi együttélés miatt: gyűlölet vagy barátság. Nagyon sok barátom lett, bár inkább mondanám őket testvérnek. Manapság már családon belül is egymás ellen fordulnak az emberek, ilyen itt nincs. A mai napig tartjuk a kapcsolatot, és bármit megtennénk egymásért.

– A büntetésed alatt mivel töltötted az időt?

– Az első éveimet azzal, hogy beilleszkedjek, és kialakítsak egy számomra megfelelő életvitelt. Ezek után elkezdtem iskolába járni. Elvégeztem a szakiskola 9-10.-et, majd szakmákat tettem le. Így vagyok festő, Ezüstkalászos gazda és ápoló. El akartam kezdeni az érettségit, de időm nem volt rá a szabadulás miatt. Az élet úgy hozta, hogy a Btk-t tanulmányozzam, és elsajátítsam a büntetésem alatt. Az ember, hogy mentse magát, erre kellett támaszkodnia. Nem egyszer volt rá példa, hogy jogtalanul akartak rám verni ügyeket. Tárgyalásig, sőt ítéletig is eljutott a dolog. Elsőfokon elítéltek, a másodfok pedig felmentett.

– Hogyan töltöttétek az ünnepeket?

– Karácsonykor minden zárkába beadtak egy gallyat, hogy fel tudjuk díszíteni. Ilyenkor nincs veszekedés, mindenki el van magában. A nagy barátok megajándékozzák egymást.A szilvesztereket tévézéssel és rádió hallgatással töltöttük.Örültünk, hogy megint eltelt egy év. Tartottunk születésnapokat, Valentin napot és Anyák napját. Ilyenkor próbáltunk virágot vagy bonbont intézni,hogy kiküldjük a hozzátartozóinknak. Vannak bent kézművesek, akik ajándékokat készítenek, és azt megvásároljuk. Volt olyan ismerősöm, aki kenyérből olyan rózsát csinált, hogy nem lehetett megmondani miből van.

– Voltak mélypontjaid?

– Mindenkinek voltak,de szerencsére én jól tudtam kezelni. De ha valakinek egy hozzátartozója meghalt, akkor az érintett mindenkit. Tekintettel voltunk egymásra, együtt gyászoltunk; nem hallgattunk zenét.

– Mennyire voltatok elzárva a médiától?Hogyan jutottatok különböző médiumokhoz?

– A cellában volt tévénk, 5:30-tól este tízig, hétvégén pedig hajnal kettőig. Van ingyenes börtönújság, de más lapokat is lehetett rendelni. Mindenki vehetett magának rádiót. Az egész nap szólhatott, nem szabályozták. Fogdára viszont nem engedtek semmit.

– Milyen volt az egészségügy?

– Borzalmas. Volt úgy, hogy belázasodtam és elmentem az orvoshoz. Azt mondta, hogy nem vagyok beteg. Közöltem vele, hogy nem érzem jól magma, így nem tudok elmenni dolgozni. Erre rámutatott egy nagy dobozra, ami tele volt tablettákkal, hogy válogassak magamnak. A fogászaton a fogamat ketté is fúrták.

– Kaptál rá lehetőséget, hogy dolgozhass?

– Lehetőség nem volt rá. Inkább úgy mondanám nem volt olyan, hogy “nem”: dolgozni kötelező volt. Aki nem akart, azt általában vitték, aki pedig akart azt nem. Tízezer forint egy hónapra. Amiket készítettünk az civilbe ment ki, boltokba.

– Igaz az, hogy a szabad emberek “tartják el” az elítélteket?

– Részben. Akit munkába állítottak, azután nem fizetnek az adófizetők,mert a fizetésük nagy részét levonják. Épp ezért tették kötelezővé a börtönmunkát, mert ez nekik is pénz.

– Amíg bent voltál azalatt volt rá példa,hogy valaki szökéssel vagy öngyilkossággal próbálkozott volna?

– Volt olyan, akinek sikerült megszöknie. Kiugrott a NATO-hálóra,ami egy összetekert, horganyzott pengés drót. A barátnőjénél kapták el újra. Öngyilkosok is voltak. Régen csináltak olyat, hogy cérnával összekötöttek több pengét, amit aztán lenyeltek.Ezt hívják karácsonyfának.  A gyomorsav szétmarta a cérnát és a pengék szétszóródtak a testében. Ezt azért csinálták, hogy az őrök ne bántsák a rabokat, mert ha meg akarták verni őket a mozgástól a pengék szétvágták a beleket és a gyomrot. Miután az elítélt bejelenti mit tett, egyből átszállítják Tökölre, a rabkórházba, és ott megműtik.

– Hogy telik az utolsó nap?

– Természetesen elbúcsúznak a zárkatársak. Mindenkit hajnalban engednek ki. Az utolsó egy hónap nagyon lassan telik, mintha a percek órák lennének, főleg, ha valaki régóta ül. Van egy börtön babona: fésű, borotva, fogkefe. Ezek azok a tárgyak, amiket mindenképp vinni kell. Ha ott marad, vissza kell fordulni, mert másképp újra börtönbe kerülsz. Viszont vannak olyan dolgok, amit ott hagyunk a többieknek. Például ruha, papucs, rádió, sportcipő.

– Szabadulás után mi volt az első dolgod?

– Jött értem egy olyan barátom, akivel együtt ültem. Egyből mentünk le a Balatonra. Három hónapig egy night- clubban ünnepeltem. Leengedtem a fáradt gőzt.

– Mit látsz, mennyire szépít a média börtönökkel kapcsolatban?

– Teljesen eltérnek a valóságtól. Megy egy delegáció, és csak olyan zárkát mutatnak, ahova minta rabokat tesznek, és teljesen fel van szerelve. Szegeden például a wc közvetlenül az ágy mellett volt, és lepedővel vagy zuhanyfüggönnyel választottuk el.

– Mennyiben hátrányosabb így az életed?

– Csak eltelt 11 év. Ez alatt már rég megalapozhattam volna az életem. Bent sok mindent tanultam igaz, de sok mindent nem tudok hasznosítani. Az ápolói szakmámmal nem helyezkedhetek el, mert nincs erkölcsim, amit fel tudok mutatni.

– Nehéz volt újból beilleszkedni?

– Kimondottan. Nagyon sok idő kellett hozzá. Hiába vannak ott a rokonok, vagy más kapcsolatok akkor is nehéz…

Cinti

Mit jelenthet az, hogy gluténmentes? Gondolom sokak fejében megfordul ez a kérdés. Elárulom: aki ilyen életre szorul, az beteg. Lisztérzékeny. Mindezt én sem tudtam, mindaddig, amíg az Öcsikémnél nem alakult ki. Azonban rajtam kívül sokan másoknak sincs róla fogalmuk, és ez a cikk pont azért íródott, hogy ezt a hiányosságot bepótoljuk.

Mi okozza a lisztérzékenységet?

A lisztérzékenységet másnéven cölákiának hívják, mely az egész szervezetet érintő autoimmun-betegség. Kiváltója a kalászos gabonafélékben lévő sikér (glutén) egyik fehérjecsoportja, a gliadin, amit az ember normális helyzetben az étkezései során fogyaszt. A lisztérzékenység leggyakoribb formájában glutén fogyasztása hatására jellegzetesen sérül a vékonybél nyálkahártyája, ami emésztőrendszeri panaszokat és súlyos tápanyag-felszívódási zavarokat okoz. Kezelése gluténmentes diétával lehetséges, de gyógyítani egyelőre nem tudjuk. A diétát egész életen át kell tartani, ami egyébként nem egyszerű, mivel a glutén nemcsak a gabonafélékben, hanem gyógyszerekben, húskészítményekben, chipszekben, vitaminkészítményekben is jelen van rejtett formában.

Milyen tünetei vannak?

A betegség leggyakoribb tünete a periodikusan jelentkező vagy idült hasmenés, vagy ritkábban egyszerre nagymennyiségű székletürítés is. Egyéb tünete lehet a hányás, haspuffadás és étvágytalanság. Gyermekek esetében a tünetegyüttes, a hiányos tápanyag felszívódás következtében növekedési zavarokkal társul. A felnőtteknél az anyagcserezavarok mellett az alábbi kísérő tünetek fordulnak még elő: depresszió, lehangoltság, levertség, fáradékonyság, fejfájás, migrén, foltokban jelentkező bőrpír, szájüregi sebek és fekélyek.

   A megnövekedett gabonafogyasztás fokozott gluténterhelést jelent, amelynek hatására olyanok is gluténérzékennyé válhatnak, akik korábban a kisebb mennyiségekre nem reagáltak betegséggel. Így nem csoda, hogy az utóbbi időkben, ha nem is kirívóan magasan, de megnőtt a lisztérzékenyek száma.

(forrás: házipatika.com)

Saját tapasztalatok:

Amikor a testvéremnél jelentkeztek a tünetek, és a vizsgálatok során kiderült, hogy glutén érzékeny fontosnak látták az orvosok, hogy a szűk család többi tagjain is elvégezzenek teszteket, hogy megbizonyosodjanak arról mi nem rendelkezünk-e efféle érzékenységgel.

   A következő lépés, amiben az orvosok segítenek, az a diéta bevezetése. A betegek kapnak egy listát, melyben leírják, mit szabad enni, és mi az, ami kerülendő. Megdöbbentő, hogy az utóbbi kategóriába mennyi étel, ital tartozik. Szerencsére a glutén érzékenyeknek gyártanak külön termékeket, azonban horribilis áron. Egy kilogramm gluténmentes liszt árából akár 5-6 kg normál  lisztet lehet venni.

   Ha lisztérzékeny van a családban a főzésre is nagyon oda kell figyelni. Fontos, hogy az érintettnek külön evőeszköze legyen, ha nem lesz teljesen gluténmentes a konyha. Ugyanis már akkor is juthat káros anyag a szervezetbe, ha egy hagyományos kenyeret ugyanazzal szeletelünk, mint egy gluténmenteset.

   Visszatérve a főzésre, több variáció is létezik. Az ételek készítésénél akár főzhetünk külön is, de az sem baj, ha a nem érzékenyek is fogyasztják az így készült ennivalókat. Kicsit nehezebben lehet ugyan a glutémentes termékekkel főzni, de ízre majdnem ugyanolyanok, sőt van, hogy a sütemények sokkal finomabbak. Ez a dolgok pozitívabb oldala.

   Amit javasolni tudok a betegeknek illetve azok családjának, hogy semmiképpen nem szabad kétségbe esni, mert ha jól odafigyel az ember arra, hogy betartsa a diétát, akkor tünetmentes életet lehet élni és a szervezete is erősödni fog valamelyest.

Cinti

Jó hír a mozirajongóknak! 2012-ben sem lesz hiány filmekből. Az új történetek mellett rengeteg siker film folytatásával fogunk találkozni  a mozivásznon. Íme egy kis ízelítő:

   Februárban Nicolas Cage újra motorra pattan, visszatér a Szellemlovas. A Bosszú ereje című második részt március 1-étől vetítik a haza mozik. A hónap végén pedig ismét titánok fogják uralni a vásznat. A titánok haragját 29-étől lehet megtekinteni itthon.

   Kedvenc horror paródiánk, a Horrorra akadva az 5. résszel jelentkezik, április körül. Aki pedig egy jó kis pitére vágyik, az augusztus körül megkapja az Amerikai Pite 4-et, amely az eredeti szereplőgárda kalandjait mutatja be.

   Folytatódnak a sötét ügynökök kalandja is. A Man in Black 3 júniusra várható a hazai mozikba, készüljetek az újabb űrlényvadászatra.

  Bár a jelenlegi időjárás is elég havas és hideg, úgy tűnik júniusban is számíthatunk rá, de szerencsére csak a vásznon. A Jégkorszak 4-ben ismét Motkány kapja a főszerepet és a története ott folytatódik, ahol az első videóban véget ért. Ugyanebben a hónapban Alex, Marty, Gloria és Melman továbbra is próbál hazajutni New York-ba a Madagszakár 3-ban.

   Szuperhőseinket sem kell nélkülöznünk az idei évben. A Batman 3 - A felemelkedés június környékén tér a mozikba Pókemberrel együtt. Bár Peter Parker története az új franchise miatt, kicsit más lesz, mint az előzőek.

   Igazi sztárdömping várható az új Feláldozhatók részben. Az eddigi akcióhősök mellett visszatérnek régi kedvenceink: Jean-Claude Van Damme, Arnold Schwarzenegger és bizony Chuck Norris is színrelép. Akcióban nem lesz hiány, az már biztos, de sajnos erre agusztusig még várnunk kell.

   A Bourne film is folytatódni látszik, ezúttal azonban Matt Damon nélkül. A negyedik rész már új főszereplővel, Jeremy Rennerrel folytatódik a nyár végén.

   Mila Jovovich is újra jelentkezik, a Kaptár 5 - Resident Evil Begins szeptemberre várható. Az Alkonyat rajongóknak itt a jó hír: november környékén jelenik meg a Breaking down második része.

   Decemberben jelenik meg Peter Jackson újabb alkotása: A Hobbit- A váratlan utazás, mely a Gyűrűk urához kapcsolódik ugyan, és lesznek ismerős szereplők is, de csak részben függ össze a trilogiával.

   Idén azonban régi sztorikkal is találkozhatunk a vásznon, még hozzá új bőrbe bújtatva, 3D-s formában. Így újra moziból élvezhetjük a Star wars - A klónok háborúját, A szépség és a szörnyeteget, illetve a Titanicot.

   Mindenkinek élményekben gazdag, jó mozizást kívánunk!

Mesi

Semmit sem tudtam a filmről, amikor beültem rá, leszámítva Brad Pitt szereplését. Mindenre számítottam, csak erre nem. Egy jelenetnél azt hittem, hogy a Jurassic Parkba csöppentem. Ennek a történetnek nemhogy happy endje nem volt, de endje sem.

   Amikor feltűnt az első képkocka az elsötétített teremben, az egy univerzumszerű csillaghalmaznak tűnt. Gondoltam lesz egy új film, annak látom a reklámát. Később kiderült, hogy in medias res, bele a lecsóba, nincs reklám, ez már az Élet fája. Hogy lesz ebből Brad Pitt, esetleg a címadó fa, arról fogalmam nem volt.

   Hamarosan ember a vásznon: Pitt és filmbeli feleségét értesítették fiuk haláláról. A legmegrázóbb és feldolgozhatatlanabb, ami történhet egy emberrel. Többször elhangzik a miért kérdés a Teremtőhöz. Párbeszéd alig, inkább narrátor beszélt ritkán, kevés szóban. Misztikus, magasztos légkör teremtetett a moziteremben és bennünk, nézőnkben is. Kezdtünk felszállni a földről, elvonódni problémáinktól… a képek varázslatosak voltak, leginkább azok közvetítettek érzelmeket, történéseket. Gyászolva sok mindenre gondolunk, ami eddig természetes volt, kicsi és jelentéktelen, vagy túl távoli, melyeket nem értékeltünk, meg se láttunk a saját kis „bolygónkról”. Mígnem az elsuhanó, üres kézzel nem távozó halál felnyitja a szemet, értelmet.

   Ezek után kalandoztunk a Föld körül és rajta. A legcsodálatosabb látvány, természeti jelenségek töltötték be a vásznat. Majd az emberi lét mindennél fantasztikusabb eseménye, a gyermekáldás következett. Innen egy darabig sorban következnek az események, de csak idő elteltével lehet rájönni, hogy a kezdő tragédia nem az első esemény a család életében, ergo ugrottunk hátra egy jó nagyot, amikor a szóban forgó gyermek született. Sokáig nem lehet tudni, hogy a három baba közül ki fog meghalni.

   Pitt nem a kedves apafajtát alakítja. Az 1950-es évek lévén magázzák fiai. Megad nekik mindent, csak a legfontosabbat nem tudja kimutatni, ahogy kellene, illetve szeretné: a szeretetét. Fiatal koruk miatt a gyerekek még kevésbé értik és értékelik apjuk törekvéseit. Amikor haragja fellobban, felesége véleménye sem érdekli, a szigor, rend fontosabb.

   Legidősebb fia a lázadó, nem is szereti apját, szeretné ha „történne” vele valami. A tehetetlen harag munkálja a lelkét, a vele és édesanyjával való bánásmód, veszekedések miatt.

   A feleség, anya szeretetre, tiszteletre tanítja gyermekeiket. Ő a ”jó” eme történetben. Egy anya, aki nem tud betelni gyermekeivel, türelmes, igazi támasz és partner. Valódi boldog gyermekkoruk lehet a fiúknak.

   Sean Penn alakítja a legidősebb fiút felnőtt korában, eleinte őt sem igazán lehetett hova tenni, hogyan illik bele az egyvelegbe, kit alakít. Furcsa, hogy sosem tudni, az időben hol is járunk, nincs kezdés és lezárás. Nagyjából körvonalazódik a család élete, de megmarad a végén is az értetlenség homálya.

   A záró akkordban mindenki egy homokos, napsütötte parton van. Itt is elkalandozik az elme, hogy mit is lát, mi a szerepe, hogyan kerültek oda a szereplők… egy gyönyörű jövőt sejtető utópisztikus jelenet, ami mégsem a totális boldogságot mutatja be, nem a megszokott mázos szépen éltek, amíg meg nem haltak epizód.

Mesi

Mit hozott a "Mikulás" a dohányzóknak?  Nem lehet cigerettázni jóformán sehol (buszmegállók, intézmények, stb.). A buszmegállókat érintő intézkedésnek felettébb örülök, illetve örülnék. Tilos a dohányzás matricákon kívül maximum annyi változott, hogy kevesebben gyújtanak rá, vagy arrébb mennek, de hogy senki ne pöfékeljen az orrom alá, az lehetetlen. Nem zavarta a minap a korosodó fickót sem, hogy ott köhögök mellette, ő csak hódolt a szenvedélyének, amire egyszer majd rámegy a tüdeje. Azon gondolkoztam, hogy beszólok, hogy vagy arrébb megy, vagy elteszi a cigit, mert nem vagyok oda a passzív öngyilkosságért. Gondoltam, majd mutogatom neki nagy büszkén a tiltó matricát a menetrend alatt. Tettem előtt gyorsan odasandítottam. Jelentem: a matrica lekaparva. Ennyit a jogaim igazolásáról, nem mintha ő nem tudná, hogy mi a helyzet. Így már nem tudok mire mutogatni, hogy mit mondok, az meg nem hinném, hogy érdekelte volna. Megfogadtam, hogy legközelebb nem hagyom magam, mert mindenkit megillet a nagyjából tiszta levegő.
Felszállva a buszra, abban reménykedtem, hogy a mostani nagy hideg ellen egy kis védelmet, meleget nyújt, de nem… ugyanolyan érzés volt ott ülni, mint a kinti padon. Nem fűtenek, esetleg elől, de egyideje a söfőrök is sapkában, téli kabátban, akár sállal megspékelve is vezetnek. Kint mászkálni maximum egy szűk óráig, de inkább félig lehet fagyási sérülés nélkül. A sok zokni, harisnya, pulóver sokszor semmit sem ér ezt az időkeretet túllépve. Nem is gondoltam bele, hogy vajon ha mi nem bírjuk beöltözve, akkor a kisállatok hogy képesek elviselni állandóan a mínuszokban. A buszról leszállva elhaladtam egy fenyőfa mellett, és akkor hirtelen egy lefele süvítő hangot és hóba pottyanást hallottam, láttam. Tudtam, hogy egy madár, sejtettem, hogy egy gerle lesz az. Szegény, fejjel lefele zuhant le a hóba, csak a farka vége kandikált ki. Meg se próbált kimászni, nem is tudott volna. Zsebkendős kézzel nyúltam érte, kiszedtem. Csak ült a havon mélyen behúzott nyakkal, alig látszott a feje. Nem ő az első madár, aki a mostani rég nem látott hidegben leli halálát. Tudtam, hogy ő sem éli meg a reggelt.

Edzőtábor

Mesi

Már cseppet sem izgulok, egyre többféle emberhez odamegyek. Szokom őket, ők is engem. Nem zavartatom magam, nyugodtan iszok, ha megszomjazom, és gyorsan futkosom, vagy szlalomozom be az ácsorgó vevők között az ajándékokért. Sokszor csak egy lila suhanást, foltot látnak.
   Mindenkivel kedvesnek kell lennem, akkor is, ha elküld mediterrán éghajlatra. Egy magamfajta „nem mosolygom” és „gyorsan felkapom a vizet” kisasszonynak ez maga a kín, hogy nem szólhatok vissza sőt, adjak is igazat, vagy mondjak valami kedveset elköszönésképpen, amiért volt olyan cukorfalat, hogy szó nélkül ott hagyott, vagy modortalanul elutasított, arrébb lökte a pultom, nekinyomott, hátba bökött, leköpte a szórólapokat. Persze sok kedves emberhez is volt szerencsém, akik bocsánatot kértek, ha ilyesmi történt, sőt érdeklődtek, kaptam sok jó szót tőlük, vagy csak kedvesen nemet intettek.
   Emberileg kétségkívül edz. Minden alkalommal jobbnak lenni, mosolyogni, lassan beszélni, artikulálni, jegyezni az arcokat, férfiakat is megszólítani.
   Az itt dolgozók jelentős mértékben szebbé teszik a napom. Pakolnak mögöttem, előttem, közben van energiájuk és kedvük velem trécselni, ami – elmondásuk szerint – nekik is jó és felüdítő. Közben les a hentes, akivel össze akar hozni az egyik biztonsági őr… Nem hagyják, hogy unatkozzam.
   Még mindig sokan nálam érdeklődnek, mintegy információs pultnál, hogy hol vannak az egyes élelmiszerek. Az üres járatok alkalmával legeltetem a szemem, így a csokikat márka szerint tudom, hogy merre rejtőznek. A tejtermékeket is elég hamar belövöm.
   Az üresebb intervallumokat leszámítva egy perc a maximum, amíg nem ér valamilyen hatás. Jobb nem elbambulni, készenlétben kell lennem, ameddig kint állok. Szellemileg, érzelmileg és a lábamnak ez a munka valóban egy edzőtábornak bizonyult.

Mesi

Magyar egészségügy. Szinte csak pejoratív értelemben
használják ezt a szóösszetételt. Hogy tényleg
nincs minden rendben, erre egy barátom mondta
el saját tapasztalatát, akit nevezzünk csak Sz.V-nek.
Fiatal kora és épelméje ellenére megjárta
a pszichiátriát. Egy heti rabságának eseményeit
öntötte szavakba.

– Nehéz megtörténtként kezelni, hogy bekerültél a
pszichiátriára. Hogyan vittek be?
– Egy délután kijött egy mentőautó, és két mentős mondta,
hogy velük kell mennem, de akkor még semmit nem
mondtak, hogy miért. A mentőautóban töredék információkból
tudtam meg végül, hogy a gyulai pszichiátriára
visznek be. Azt hiszem ez egy trauma volt, hogy semmit
nem tudtam, és veszélyes emberként kezeltek egy egyszerű
körzeti orvos rövid diagnózisa alapján.

– Milyen körülmények fogadtak odabent?
– Gyorsan felvették az adataimat, majd beszéltem körülbelül
10-15 percet egy pszichiáterrel, de sokat nem ért
egyik érvem sem. Én mondtam neki, hogy szerintem
egyáltalán nem szükséges az esti megfigyelés –ugyanis
először csak egy estéről volt szó. Aztán beraktak egy
szobába, ahol skizofréntől kezdve sok más betegséggel
kezelt ember volt bent. Vért vettek, de már este kaptam
a gyógyszereket, a vérvétel eredménye előtt, amik kicsit
úgy tűntek, mintha a hasukra csapva lettek volna kiosztva.

– Milyen kapcsolatban vannak az ápolók a betegekkel?
– Elég változó, de eltekintve egy-két ápolótól, a legtöbb
türelmetlen, feszült és ideges. Keveset, sőt, szinte egyáltalán
nem beszélnek a betegekkel, csak rájuk szólnak, ha
éppen idegesek vagy telefonálni szeretnének. A kérdésre,
hogy hol vannak az orvosok, leginkább csak azt a választ
adják, hogy jelenleg nincsenek bent, vagy most nem lehet
velük beszélni.

– Épelméjűként kezeltek?
Úgy kezeltek mintha teljesen őrült lettem volna, de mindenkivel
így bántak, bármivel is jött be az illető, vagy
hozták be. Délutánonként választható foglalkoztatás van,
ahol el lehet ütni a napot, de egy idő után az is idegesítő,
mivel az embert úgy kezelik, mintha egy óvodás gyerek
lenne, nem lehet velük egyáltalán kommunikálni, vagy
értelmes kérdést feltenni.

– Megmondták a diagnózist, és, hogy mi vár rád, meddig
kell bent lenned?
Minden nap körülbelül 5 percet beszéltem a kezelő orvosommal,
de mindig csak ugyanazt a két kérdést tette
fel: „Hogy aludtam?” és, „Hogy érzem magam?”, amikre,
valljuk be sok dolgot nem lehet mondani, csupán annyit,
hogy jól. Hiába kérdeztem meg, hogy mennyi ideig kell
még bent lennem, konkrét választ sosem kaptam. Inkább
teszteket töltettek ki velem, s mikor nem tudtam semmit
„felvállalni”, hogy hallucinálok-e, illetve vannak-e tévhiteim,
akkor a tesztet kiértékelhetetlennek nyilvánították.

– Hogy zajlott egy napod?
– Unalmas és egyhangú volt minden nap, amit csak a
látogatók dobtak fel. Reggel viziten vérnyomást mértek,
feltették a két klisékérdést, és mehettünk reggelezni.
Utána megkaptuk a gyógyszereket és várhattunk. Délben
ebédeltünk, kaptunk még gyógyszereket, majd aki
akart, mehetett egy-két órás foglalkoztatóba, amiről már
az előbb beszéltem. Egy idő után végül az ember úgyis
felmegy oda, mivel kikészülhet akárki az unalomtól, így
két-három nap múlva rendszeresen jártam fel. Leginkább
ott olvastam és ping-pongoztam, hogy elüssem az időt.
Utána délutánonként sok barát és családtag meglátogatott,
ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne készítsenek
ki a benti körülmények. Ezek után egy gyors vacsora, és
újabb adag gyógyszer után 22 órakor takarodó volt.

– Mivel teszik emberségesebbé a bezártságot?
– Egy tévét és sakk táblát tartanak bent, hogy elviselhetőbbek
legyenek a körülmények.

– Mikor és mennyi időre, hányan látogathatnak meg?
– Az esti takarodóig tartózkodhattak bent vendégek. Engem
leginkább délután látogattak, és körülbelül egy órát
voltak nálam, így nem igazán tudom megmondani, hogy
mik a látogatás feltételei.

– Mit kellene másképp csinálniuk az ott dolgozóknak?
– Nagyon nehéz megmondani, hogy mikben kellene változtatni,
de feltétlen azt kell látniuk a betegeknek, hogy
foglalkoznak velük, és nem csupán idegesítő, kiállhatatlan
bentlakók. Talán ha folyamatosan, 0-24 óráig olyan emberek
lennének bent, akikkel akármikor lehetne beszélgetni
egy órácskáig, vagy ha több időt fordítanának a beteg ott
létének pszichikai okaira, mintsem, hogy gyógyszerekkel
teletömve küszöbölik ki a kémiai problémákat, akkor
a betegek is gyógyulnának, és nem traumaként érné őket
a bezártság. Azt hiszem - egyszerűen kifejezve - több emberség
kellene, hogy legyen az intézetben.

– Mivel tudtál hozzájárulni a betegtársaid jobb kedvéhez?
Milyen kapcsolatot ápoltál velük? Befogadóak
az újakkal?
– A születésnapomon felköszöntöttek, és elég kedvesek
voltak. Még a legdühöngőbb beteg is, mikor leültem vele
negyvenöt percre beszélgetni a dohányzóba, képes volt
egy-két napra teljesen lehiggadni. Az a baj, hogy a kommunikáció
betegek és orvosok között teljesen minimális,
így lehetséges az, hogy egy fiúról, aki csupán fázott, és
a belátogató barátja ráadott egy kabátot, azt hitték, hogy
meg akar szökni, pedig tudták, hogy a fiatalember saját
maga akart bejönni.

Jóslatok vagy tények

2012. december 21. Mindenki tudja minek a napja ez. A maja jóslat szerint ekkor jő el az apokalipszis, vagyis a világvége.

   Ahogy közeledik a prófécia, egyre többen foglalkoznak a témával. Kíváncsi lettem, hogyan is jutottak erre a következtetésre több ezer éve. Segítségül vettem korunk elhanyagolhatatlan vívmányát, az internetet. Több, mint 20 000 találatot dobott ki. Vannak oldalak, ahol részletesen leírják, mi fog következni, és hogyan alakul utána az emberiség sorsa. Vannak, ahol kutatók és tudósok cáfolják, és tényekkel támasszák alá ennek ellenkezőjét.

   Merüljünk bele kicsit az eddig befuccsolt világvége jóslatokba. Az egyik internetes oldalon 49 dátumot tartanak számon. Legutóbb 2005. május 5-én volt egy ilyesfajta felvetés, amikor is a három ötös szám mellett az összes bolygó egy vonalba sorakozott. Május 6-án mégis mindenki láthatta a napfelkeltét. Ott volt a hírhedt keddi nap is, 2006. június 6., azaz a Sátán száma: 666; aki erre a napra fogadott, az sokat veszthetett. Ugorjunk át kicsit az 1970-es évekbe, ahol egy amerikai jósnő megjósolta, hogy a ’80-as évek közepén egy üstökös fog a Földbe csapódni, és ez lesz a 20. század legnagyobb katasztrófája. Emellett biztosra tudta, hogy Amerikának női elnöke lesz, szintén még a ’80-as években. Sem női elnök, sem világvége… Térjünk vissza 2000-be, pontosabban a 2000. év kezdetére. Az ezredforduló is félelmet váltott ki az emberekből. Emlékeim szerint nagymamám is tartott attól, hogy eljő a vég.

   A csütörtököt mondott jóslatok ellenére, mi mégis itt vagyunk 2011-ben. Ezek után mennyire higgyünk a 2012-es világvégében? Miért pont ennek a próféciának? A kutatók szerint 2012. december 23-án lép be naprendszerünkbe a Nibiru bolygó (ismertebb nevei: PlanetX és XKBO). Állítólag olyan közel halad majd el bolygónkhoz, hogy megállíthatja annak forgását, illetve felcserélheti a pólusokat, melynek következményei viharok, szökőárak, földrengések, vulkán kitörések. A maják óta sokat fejlődött az emberiség. Embert küldtünk az űrbe, jártunk a Holdon. A modernkori technológiák segítségével elkerülhető a katasztrófa. Vagy pont ezzel a nagy fejlődéssel tesszük tönkre világunkat?

Szandi

Mesi

Feléledt a fiatalok kulturális élete Békéscsabán

A NEO is megdicsérte a KÖRF-ös srácok munkáját, szervezését

Ugye szeretsz fesztiválozni? Talán erre gyűjtesz egész évben. Számolgatod: a bérlet ára, plusz a kaja, meg az utazás… Na, nekünk végre nem kell az oda-visszajutásra sokat költeni és órákig zötykölődni. 2011 nyarán először örülhettek a Békés megyeiek egy saját zenei fesztiválnak: a Póstelken megrendezett Körös Körül Ifjúsági Fesztiválnak.

   Nemhogy nem kell messzire menni, de a belépő is jóval olcsóbb volt, mint a többi feszten. A szervezők tervei szerint a KÖRF is pont olyan naggyá növi ki magát, mint például a Volt, SZIN, Hegyalja fesztivál. A fellépők táborát is ennek megfelelően fogják növelni, egyre nagyobb nevekkel a jövőben.

   A reklám, a hirdetés nagyon fontos volt első alkalom révén. A szükséges engedélyek megszerzése és a zenészek leszerződtetése után ez volt a fő feladata a csapatnak. Plakáltoltak, szórólapot osztottak miközben sátorból szólt az előadók zenéje a hőségben. Kitűntek a tömegből azonnal az Andrássyn, nemcsak a zene miatt, hanem a kitartásuk emelte ki őket. Akik a kánikulában kamerával és mikrofonnal felszerelkezve álltak a fiatalok elé. Facebookon is megjelentek, aminek nagyon sokat köszönhettek, sokakhoz eljutott virtuálisan is az információ, aminek hatására sokan kilátogattak a rossz időjárás ellenére.

   Időjárás. Általában az eső az első riadalom faktor, ami szóba jön egy fesztiválnál, épp ezért kötelező kellék a több napos eseményre a gumicsizma. Sajnos rengeteg csapadék hullt, a sárban megrekedt a Supernem autója, így még tört aszfalttal is le kellett szórni a helyszín egy részét.

   Így is több ezren vettek részt a KÖRF-ön. Ami nagyon jó kezdet. Több korosztály is kilátogatott, voltak családok is kisgyerekkel, tinik, harmincasok, negyvenesek. A zenészek, énekesek hozzátartozói is végig izgulták az adott koncertet.

   Egy modell volt az első alkalom a fiúknak, amiből leszűrhették az igényeket, hogy min kell változtatni, például szükség lesz több biztonsági őrre. Senki sem sérült meg, így elmondhatjuk, hogy mi, fiatalok is tudunk kulturáltan szórakozni.

Feléledt Békéscsaba kulturális élete

Tervek között szerepel továbbá az is, hogy ne csak nyáron legyen ilyen szintű és minőségi program, hanem évközben is. Ennek valóságba öntött formája a Mitiősz volt, melynek keretében az őszi szünetben láttak el tartalmas programokkal minket. Nemcsak fiataloknak, mindenkinek nyitva állt az ajtó az ingyenes alkalmakra. Pecsétgyűjtő akció is volt a záró koncertre, így ingyen be lehetett jutni. Ez ösztönözte a résztvevőket, hogy minden programon részt vegyenek. A füleinken kívül a lelkünkre is gondoltak: beszélgető- és humorestet is szerveztek. A lábaink is kaptak egy alkalmat: táncolni tanulhattak az odalátogatók.

   A legjobb az egészben, hogy szinte mindenki számára elérhető, a belépők a valós megyei bérekhez vannak igazítva.

   Ki gondolta volna, hogy jótékonykodni is fog a csapat? Télen ezzel leptek meg minket. Aki részt akart venni a Sportcsarnokban tartott koncerten, annak egy cipősdoboznyi játékot kellett leadni, amit a rászoruló gyermekekhez juttattak el karácsonyra.

   Igazi fejlődés megy végbe a szemünk előtt: nemcsak egyre több országosan híres zenészt, együttest hoznak le kisvárosunkba, de a helyszínek is egyre nagyobbak, több és több ember vesz részt a KÖRF-ös programokon, mindezt megfizethető áron vagy ingyen. A karitatív tevékenységgel pedig új ajtó tárult fel a fiúk előtt, biztosan a híre sem marad el a szép tettnek. ”Egyszerűen” egy fesztiválról volt szó nyaranta, mára pedig felvirágoztatták Békéscsaba kulturális életét, ami igen jó hír a fiataloknak és szüleiknek: már a diszkón és sörözőn kívül is van választható kikapcsolódási forma, ahol nem kallódik el a gyermek, nem keveredik rosszba.

   A visszajelzések nagyon pozitívak, ebből is egyértelműen kiderül, hogy szükségünk és igényünk van egy megyei, illetve megyeszékhelyhez közeli fesztiválra, évközbeni kulturált programokra, ezzel is emelve a színvonalat, javítva a turizmust. Mostmár egész biztosan megemlítik Békéscsaba kapcsán a kiemelkedő eseményt, szervezőket.

   Kíváncsian várjuk, mit tartogatnak még nekünk a tarsolyukban, hiszen még most kezdtek belejönni. Hajrá fiúk!

Köszönet Bondár Balázsnak (szervező, alapító tag), akivel háttér információkról, visszajelzésekről és a KÖRF jövőjéről beszélgettem.

Fotó: Szombathelyi Dávid

Mindenszentek, Halottak napja… mindenkinek ugyanazt jelenti. Megemlékezés elhunyt szeretteinkről.
   Mindenszenteket, vagy nevezik még a Halottak estéjének is, november 1-én tartják, ami 2001-től újra munkaszüneti nap. Szokás, hogy az emberek meglátogatják elhunyt hozzátartozóik sírjait. Virágot visznek, gyertyát, mécsest gyújtanak Mindenszentek estéjén, illetve Halottak napján.
   November 1-én mi is így tettünk családommal. Még világos volt, amikor elindultunk, az idő kellemes, nem úgy, mint tavaly ilyenkor. Ez az egyetlen nap az évben, amikor a temetőben több az élő, mint a halott. Ahogy sétáltunk egyik sírtól a másikig, úgy szál ránk a sötétség, s csak ekkor látszódnak jól a szeretteinkért meggyújtott mécsesek. Bár egy átlagos estén minden szomorú és halott, most mégis mintha tele volna élettel. Bevallom számomra ez az ünnep nem jelent sokat, hiszen szeretteink emléke mindig velünk van, nem csak egy adott napon. Ettől függetlenül tiszteletben tartom a több, mint ezer éves hagyományt… ellentétben sokakkal. Már az ünnepek előtt lehetett hallani, hogy friss virágok, koszorúk tűntek el a sírokról. Ezt személyesen is tapasztalhattam. Nem értem hogy visz rá a lélek valakit, hogy egy elhunyttól lopjon. Ha már őket sem tiszteljük, akkor hogy bánunk majd egymással?
   Nem ez volt az egyetlen megrázó dolog e napon. Ki hallott már olyanról, hogy egy ruházati boltban dolgozni kell ezen az ünnepen? Nem titkolom, egy kínai üzletről van szó. Az még egy dolog, hogy teljesen bevették a magyar piacot, de hogy még az ünnepeinket sem tartják tiszteletben…
   Az elmúlt éveket nézve, ezek az ünnepek is kezdtek feledésbe merülni. Már nem a valódi értékét nézik. Szokásainkat, hagyományainkat megváltoztatják a külföldiek, a jelen fiataljai, de legfőképpen a rohanó világunk.

Szandra
 

Az írói válságról sokat lehet olvasni, rengeteg regényben találkozni vele, de megélni ijesztő. Definíció nincs rá. A magyarázat elenyésző. Megoldás talán az idő és olyan mintha soha nem lenne vége…

 Káosz a fejben és lélekben, a test fáradt. Az emberek azért tanulnak meg írni,olvasni és beszélni,hogy az mások tudtára adják a érzéseiket. De van egy pillanat, mikor kimerülnek és a gondolatokból értelmetlen vallomások születnek. Már nincs mit mondani a világnak: a betűkből nem lesznek szavak, a szavakból mondatok, a mondatokból összefüggő szöveg. Már csak test létezik, az elme bezárul.
    Tudjuk, hogy van ott valami, még nincs vége, mégis elvesztünk. Lépni akarunk, de nem tudjuk hova. Próbálkozni kell persze,de a végeredmény mindig ugyanaz: „ez nem én vagyok…hova tűntem?”.
    Bebörtönzött lelkek várják a szabadulást, hogy újból magukra találhassanak és szabadak legyenek. Órák telnek el papírral és tollal a kézben, ágy szélén ülve, kibámulva az ablakon. Nincs kifogás, beismerni nehéz, kimondani könnyű: „Nem megy…”.

Ildikó

Mesi

Dizájnos szemét

Jönnek-mennek a vásárlók, szorgosan osztogatom a szórólapokat, írkálok, tájékoztatom a vevőket. Ha lement egy-egy vásárlói dömping, utána sok időm marad. Már mindent megszámoltam többször is, tízszer átrendeztem a pultot: alul és felül egyaránt. Egy porszem sincs rajta, már csak megfigyelni tudok. A vásárlási szokásokat, öltözékeket, arcokat.

   Az újságok az egyik oldalamon, könyvek a másikon – mi ez, ha nem kísértés? Kíváncsi vagyok, melyiket viszik jobban. Természetesen az újságok nyertek 2-1-re. Sajnálatomra a bulvárlapok fogynak, az igazi értéket képviselő magazinok ott maradnak az állványon. Elmélkedésem egy kristálycukrot kereső kislány szakította félbe. Minden megszólításnak örülök, addig is van új tennivalóm. Akadt is az útbaigazításon kívül (amúgy nem tudom hol a cukor): levenni a magas polcról valamit, szólni, hogy folyik a tej a zacskóból.

   Hihetetlen, hogy mennyire lehet befolyásolni az embereket. Minden csomagolás és kihelyezés az eladás szolgálatában áll. Az ember rabszolgája a szemének, karja a végrehajtó. Nyúlnak a drága cukrokért, ünnepi csomagokért, tulajdonképp bármiért, ami vonzó és jó a marketingje. Színes, csörög, csillog; egészen űrbéli a dizájn. (Megfigyeltem, hogy a fiatalok gumicukor rajongók. Nem tudom az hogy lehet vonzóbb, mint egy krémes csoki.)

   Mi lesz ebből a temérdek vonzó csomagolásból és tartalmából? Hitel és szemét. Még több. Legalább a nyomdák nem fulladnak be, míg az állatok igen, aztán egyszer majd az ember is a saját szennyébe. A pénzügyi vonatkozását már ne is említsük. Minden évben ez van, vagyis minden új évben, mert addig szép és fényes a fa, az ünnep, még a házsártos szomszéd is. Nesze neked január! Jön az újabb válság!

Félelmetes utópia

Nem kell kézírást tanulni Amerikában a gyerekeknek. Aki meg nem tud tíz ujjal gépelni, az kaparja el magát, most! Egyre kevesebbet olvas a mai ember, a fiatalok még inkább nem tudják, hol nyílik a könyv, pedig rengeteg jelenik meg. Mi az a levélpapír? Van e-mail. Olvasni viszonylag sokan tudnak, mármint funkcionálisan. Ezt a képességüket sokan az interneten kamatoztatják, azon is igyekeznek minél hamarabb túlesni. Hangosan olvasni meg nem divat, meg is sínylik a kicsi gyerekek, akikből aztán több eséllyel lesz nagy vandál. Helyesírás minek? Suliban odafigyelni felesleges, erőlködni meg tanulni nem szokás.  Megérti, hogy lehülyéztem két pontos j-vel is. Szerencsére vannak kivételek, csak fogyóban.

   Kell a fejlődés, de a kényelem és az értékek csökkenése előmozdított valami nagyon rosszat. Ezért nem a feltalálókat, a nagy neveket kell hibáztatni, mint például Bellt, Bill Gates-t, vagy bárki mást, ezért mindenki személy szerint a felelős.

   A multimédiának sok előnye is van: hamar elterjed egy-egy hír, elérhetünk gyorsan bárkit, a gondolatváltásra nem kell heteket várni. A jelenlegi tendencia, hogy egyre többen neten nézik, hogy mi történt a nagy világban, vagy épp a szomszédban. Híradót már kevesebben látnak a tévében, mert az kötött időben megy és minimum fél óra az esti, persze a műsor felvételére is vannak alternatívák, de a számítógépre kötött vizuálisabb, több idővel rendelkező, olvasni nem szerető entitások úgy is weben nézik vissza. Egyes újságok is törekednek tartani az iramot, és figyelembe venni az igényeket: kevesebb szöveg, csak a lényeg, sok és nagy kép, színesben.

   Aki nem is akar hírekkel találkozni a hálón, az is fog. A közösségi oldalon is bombáznak mindenfélével, de legalább nem maradunk le. A plakátok (még vannak papírból is), vagy kivetítők is felhívják a figyelmet, akár a város szívében, akár külterületen az autósok örömére. Nincs menekvés, mindenkinek kitalálnak valamit, ami a szeme elé kerül biztosan - ez lehet papíralapú, illetve pixelekből álló digitális anyag.

   Az összes létező modern technológiát latba vetik, rengeteg forrása van az információnak: rádió, tévé, net; például ha meghal egy ismert ember, akkor biztos, hogy két perc múlva a fél világ sír. Vajon ez meddig mehet el? Mit találnak még ki? Később le se kell ülni a gép elé, vagy pötyögni a telefonon, újságot olvasni? Microchipen kapjunk majd az agyunkba az „anyagot”? Vagy hiperszuper műanyag karóránk reggel elmondja nekünk a napi eseményeket, majd javaslatot tesz, hogy mit vegyünk fel az időjárásnak megfelelően? Egészen biztos, hogy a kütyük fogják uralni a világot. Kérdés, hogy az olvasásnak mennyi tér marad? Vagy jó pár év múlva azt sem fogják tanítani? Marad a vizuális és hallott információ? Vegyük példának a könyvet. Öröm-boldogság kézbe venni, érezni az illatát, lapozgatni… Másnak ugyanez az eufórikus érzése akkor van, amikor kézbe veheti a legújabb iPadot, amire letöltheti a könyvet digitális formában, az az e-book-ot olvas. Hol az élmény? A külvilágból jön, mert ő menő, neki ilyen is van, és ha van, minek még a nehéz nyomtatvány is? A lurkók a finom motoros képességüket (mozgás) bizonyára nem lapozgatás közben fogják fejleszteni a jövőben. Nekik különben is ott van a hangoskönyv. Amivel senki sincs előrébb, mert ha mást is csinál közben a hallgató, akkor azt se fogja tudni mit hallgatott. Nem kell már hozzá szülő, nem lesz minta, emlék. Ergo egy ugyanilyen lusta, elkényelmesedett felnőttel gazdagodik majd a bolygó. Apropó: bolygó. Elfogadható lesz még itt lakni? Vagy a Mars lesz a divatosabb? Netán visszatérünk a középkorba, ahol csak a kiváltságos és bűnös papok tudtak olvasni? A tudósok lesznek az új papok. Ígéretes! A végén még titkos társaságba kell szerveződni, ahol írást-olvasást tanítanak. Sajnos nem lehetetlen, és nem is olyan elrugaszkodott elképzelés, ha csak a mai tendenciákat nézzük. Könnyebb a tömeggel haladni, mintsem az árral szemben, de a jó oldalon. Az emberek túlnyomó többsége a kényelmet és saját magát helyezi előtérbe. Megtanulni valamit nem kényelmes, időt szánni rá meg utálatos.

   Összességében kiváló a tömegtájékoztatás, mert gyors, és mindenki számára elérhető. Ezen ember életek is múlhatnak. Ugyanakkor a gyorsaság iránti vágy, és ennek kielégítése sok negatívummal jár az emberi természet miatt, mivel a képességeiket többen hagyják veszni, ellustulnak, a morál rohamosan romlik és ez az érintetteket nem zavarja… Veszélyben vannak a könyvtárak, a nyomtatás, a mostani állapotokat tekintve ennek nem lesz jó vége.

Mesi

 Tvrtko szerint mindenhol jó, de a legjobb Pécsett

A bonyhádi SÉTA-tábor vendége volt Vujity Tvrtko, a TV2 Napló című műsorából ismert televíziós újságíró. Az újságírótanoncoknak tartott egy félórás előadást, majd szabad teret engedett kérdéseiknek, amelyekre bőszen válaszolt. Olyannyira közvetlen volt a SÉTÁ-sokkal, hogy megengedte tegező viszonyban való faggatását.

- Hol tanultál újságírást? Egyáltalán ezzel szerettél volna foglalkozni?

V.T.: - Nem, valójában nem készültem erre a pályára, egy véletlen folytán csöppentem bele a szakmába. A középiskola után a Magyar Televíziónál lettem tolmács, hiszen gyermekkorom óta anyanyelvi szinten beszélek szerbül és horvátul is. Ők kiküldtek Jugoszláviába dolgozni, ám egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenkit kivittek a városból ahol voltam, és egyedül maradtam. Az MTV tőlem kért tudósítást, hiszen rajtam kívül senki nem volt ott a szakmából, egyszerre töltöttem be a legjobb és legrosszabb riporter szerepét. Úgy éreztem, össze-vissza habogok, később már a BBC és kb. 80 csatorna kért arra, hogy közvetítsem az akkori állapotokat. Így kezdődött pályafutásom, később ösztöndíjat nyertem a miami egyetemre, ahol televíziós újságírást tanultam.

- Melyek voltak a legemlékezetesebb riportjaid?

V.T.: - Magyarországon nincs szükség arra, hogy hazudjak kilétemről, de a nem átlagos külföldi eseteknél sajnos kénytelen vagyok letagadni foglalkozásomat. Így sikerült kijutnom Etiópiába, az ott lévő 7000 fős elkerített, fegyveres katonákkal védett lepratelepre. Orvosnak álcáztam magam, ez egy darabig sikeres is volt, egészen a hatodik napig, amikor egy barkasz felborult, és egy ember súlyosan megsérült. Mint „orvost” hívtak az esethez, ám hirtelen el sem tudtam dönteni, hogy egyáltalán túlélhető-e a sebesülés.

Emlékezetes riport számomra még, mikor Tatárföldön jártam, ahol megtaláltam az utolsó második világháborús hadifoglyot, aki történetesen magyar volt, és hosszú idő után hazahoztam a családjához. Eleinte féltem, hisz nem hallottam a bácsit magyarul beszélni, ám nagy habogása közepette mégis meghallottam, ahogy anyanyelvünkön megszólalt. Később a Szózatot kezdte el szavalni, s én könnyek között hallgattam. Hazahozásáért a Magyar Köztársaság Honvédelmi érdemkeresztjének első tagozatát ítélték meg nekem.

- Mit szerettél volna a legjobban elérni?

V.T.: - Életem nagy vágya volt, hogy kijuthassak Észak-Koreába, a világ legelzártabb országába. Két évig készültem az utazásra, végül a Baptista Szeretetszolgálattal öt napra kijuthattam ebbe a mások által idióta társadalomnak titulált országba. Én magam sem tudom elmesélni igazán, amiket ott láttam, de minden bizonnyal olyan élményeim voltak, melyek már soha meg nem ismétlődhetnek.

- Miként tudod felmérni, hogy mennyire vagy befutott a médiában?

V.T.: - Egyszerű módszerrel, könyveim eladási száma alapján. Hiába szerepelek a TV-ben az szinte ingyen van, és nehezebb megtudni, mennyien látták riportjaimat. Egy könyvért több pénzt kell kiadni, és pontosabb számadatok vannak arról, mennyire keresettek műveim.

- Ha már könyv, miért döntöttél úgy, hogy kalandjaidat könyvben meséled el?

V.T.: - Egy riport kevésbé olyan személyes, mint egy napló-szerű írásos beszámoló. Itt jobban kifejthetem, mennyire izgultam, féltem egy-egy utazásom során. Sokkal életszerűbben oszthatom meg az élményeimet az emberekkel.

- Eddig elért sikereidért milyen díjakat kaptál, melyikre vagy a leginkább büszke?

 V.T.: - Hemingway-díj, tv2 nívódíj, Szegő Tamás-díj, Magyar Vöröskereszt média nagydíja és végezetül a „legértékesebb” számomra a Pulitzer-díj, melyet elvesztettem, de visszaszereztem. Jelenleg levélnehezéknek használom.  

- Munkád során mennyi időd van a családodra?

V.T.: - Hála Istennek a gyermekeim nemcsak képeslapon vagy a TV-ben látnak, hiszen évente maximum négyszer utazom, így van időm az apa-szerepre, és ha kell igazi „focista-feleség” vagyok.

- Sokakban felmerül a kérdés, milyen nemzetiségűnek tartod magad?

V.T.: - Első sorban természetesen magyarnak, szűkebben igazi pécsinek. Bár több országban van állampolgárságom, és nagyjából 115 országban jártam, a mai napig azt vallom, hogy mindenhol jó, de a legjobb Pécsett.

- Véleményed szerint mi a feladata egy újságírónak?

V.T.: - Bármit csinálhatsz, de soha ne hazudj. Ez az elsődleges szabály, hisz az olvasóknak hitelesen kell elmesélned a világban történteket. Akik olyan munkát végeznek mint én, adjanak sorvezetőt az embereknek, gondolkoztassák el őket, ríkassák, nevettessék meg az olvasókat, TV-nézőket. Annak aki ezt a pályát választja, jegyezze meg a következőt: az újságírás hatalom, mellyel meg kell tanulni élni, de nem visszaélni.

Megjegyzés a cikkel kapcsolatban: ez az interjú, 2009 júniusában készült Bonyhádon, a SÉTA tábor keretei között. Köszönöm a lehetőséget a tábor szervezőinek, akkori csapattársamnak Pekoli Miklósnak, akivel együtt készítettük el ezt az interjút, illetve magának az interjúalanynak, Vujity Tvrtkonak.

Cinti

„Nem állok meg addig,
amíg meg nem találom az otthonom”

Délutáni őszi fények vonják be gyengéden a szobát. Ruhánkat aranyló napsugarak csíkozzák. Velem szemben ül kíváncsi arccal, egy-egy mozdulatában hordozva a nyakába szakadó gondokat. Látom, hogy most jó neki, örül, hogy beszélgetünk, sütizünk, iszunk. Legtöbbünknél erősebb, nagyobb próbákon keresztülment lény Ancsin Ildikó, aki a barátnőm és osztálytársam. Sok mindent elveszített, de az álmai élénken ott élnek benne, mélyen a szívében.

-          Nemrég költöztél vissza, haza Zalaegerszegről. Milyen élettapasztalatokkal gazdagodtál?

-          Találkoztam az emberi jellem két végletével. Megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor kihasználnak anyagilag. Milyen, mikor úgy bánnak az emberrel, mint a kutyával, és milyen az, amikor onnan jön a segítség, ahonnan nem is várom. Sok tapasztalatot szereztem az emberi kapcsolatok terén is. Hogyan viszonyuljak másokhoz, hogyan kezeljek szituációkat, hogy kezeljem a problémáimat egyedül. Dióhéjban ennyi.

Függőség álruhában

Hazamegyek. Az első dolgaim között van, hogy bekapcsolom a gépet. Melyik az első oldal, amit megnyitok? Facebook és Youtube – csak stílusosan.

   Plakátok aljára írva: „További részletekért kattints a Facebook.com/valami oldalra.” Barátok között: - Jó, akkor majd írj Facen! vagy: - Légyszi like-old, amit megosztottam, hátha nyerek!

   Láthatatlan lánc és rabiga. Olyanok vagyunk, mint a marionett bábuk, amelyek a Facebook nevű szuperhatalom kezében vannak. Elhisszük, hogy e nélkül nincs élet, hisszük, hogy ez a jó, ez a természetes. Egyből furcsálljuk, ha valaki nem csatlakozott a mindenhová eljutó közösségi oldalhoz.

   Bekúszott a családok életébe, a mobilokba, sajtóba, az információk fő forrásává lett. Túl nagy szerepe van, túl sok minden ott van – aligha vagy nehezen lehet elkerülni.

Nem fog az agyam, de a ruhám igen

Szeretek vásárolni, főleg ruhát, lábbelit. Szeretem a feketét. Nem vagyok gazdag.
Mi következik ebből? Kínai áruházba járok. Általában a méretemben fekete cuccok találnak rám. Nagy örömmel viszem haza őket, talán másnap már fel is veszem. Este meg jön a fekete leves. Fehér bőrömre nézek: már nem fehér. A ruha befogta, úgy nézek ki, mint akit elszorított egy anakonda, és pang a vérem, halál közelben vagyok.

Jurassic Park Békéscsabán

A mozgó Dino Expo október elején három napra a békéscsabai nagy Tesco parkolójába költözött. Cirkusz, múzeum és expo hangulata keveredett egymással a szabadtéri kiállításon. A hangok és díszletek, no meg persze a hatalmas műanyag dinók a filmbeli parkot idézték.

   Körbesétálva több lény is mozgásba és morgásba kezdett, amint elhaladt valaki előtte. A ragadozóktól a növényevőkig mindenféle típusú őshüllő közelébe kerülhettek a fizető látogatók. Középen a leghosszabb dinoszaurusz ékeskedett, mégis a T-Rex volt az egyik legnépszerűbb, hiszen plusz pénzért fel is ülhettek rá a gyerekek.

   Meglepő módon két korai ember is helyet kapott plasztik formájában a tárlatban. Aki az óramutató járásával ellentétesen kezdte el bebarangolni a Jura kori parkot, akkor az a végén egy filmet is végig nézhetett a nagyra nőtt gyíkokról. Utána – megfosztva magát pár ezer értékes forinttól – vásárolhatott szintén műanyag-gumi keveréséből született, illetve kikelt dinókat.

Mesi, Fotó: Mesi


Knut "Donovan" of Lahrob – „Ír farkaskutya
(Irish Wolfhound),
a hős vadász és hatalmas barát”

Találós kérdés! Mire gondoltam: 10 hónaposan 60 kg,
marmagassága 87 cm, 1,5 éves koráig nő, szóval az plusz 10 centi. A havi költsége kb. 40 ezer forint, és ha szeretnél egyet,
akkor az ára 180 ezer Ft-tól kezdődik és a határ a csillagos ég? Válasz: Ír farkas! Ha barátnőm elviszi sétálni a kutyáját, a körülötte lévő emberek tekintete rájuk szegeződik. Nem is csoda, mert Zsani egy bébi-boci nagyságú szőrgolyóval az oldalán rója az utcákat!

- Mesélj magadról!

- Kocziha Zsanett vagyok, Békéscsabán élek a szüleimmel. Óvodás korom óta állatorvos szeretnék lenni, valószínűleg azért, mert világéletemben állatokkal voltam körülvéve. Jelenleg harmad éves vagyok az Állatorvosi Tudományi Egyetemen, Budapesten és a Marek József Állatorvosi kollégiumban lakok. Szabadidőmben a csabai Szabolcs utcai állatorvosi rendelőben dolgozok, mint asszisztens.

- Általánosan mit tudnál mondani a fajtáról?

- Ősi kelta vadász kutya, csak a nemesek kiváltsága volt. Az 1800-as években, majdnem teljesen kipusztuld. Sikerült azonban egy pár egyedből újra felvirágoztatni a fajtát, de azóta se túl elterjedt. A világon sincs, Magyarországon pedig végképp nincs túl sok belőle. Hazánkban öt tenyészet van, ez kb. 100 állatot jelent. Mivel a világ legmagasabb kutyája, ezért nem mindenkinek ajánlott a tartása. Nagy odafigyelést igényel a táplálása, mozgatása, az állatorvosi kezelés főleg az első egy évben.

Tanulj, ne dolgozz!

Munkanélküliség Magyarországon

Manapság egyre kevésbé ciki, ha valaki azt mondja magáról, hogy munkanélküli - már olyan általános és mindennapi jelenség, hogy nincs munka. Ami nem igaz. Van munka, csak nem mind szellemi, vagy nincs meghirdetve. A munkáltatók is úgy ügyeskednek, hogy több feladatot egy ember lásson el, így számbelileg nem foglalkoztatnak több munkaerőt. Pedig kellene…

   A munkaügyi központokban hosszú sorokban állnak az emberek, akiket legtöbbször egy tanfolyamra küldenek el, esetleg három hónapos munkát kaphatnak. Utána megint semmi. A munkanélküli segélyből nem lehet megélni, önálló életet kezdeni. Ez visszaesés az ingatlan piacnak, új családok sem alakulnak.

   Tovább tanulásra ösztönöz a média, a kormány, a pedagógusok – hányszor mondták nekem is a felsőfokú oktatási intézménybe való jelentkezést. Ameddig tanulunk, addig se kell munkát adni…

   Ugyanakkor sok a diplomás munkanélküli, akik beérhetik kevesebbet fizető munkával vagy enged az agyelszívásnak.  A hiányszakma tanulás tűnik a legjobb befektetésnek. Kapcsolatok kiépítésével, utánajárással előbb-utóbb állás is lesz. A kérdés csak az, hogy meddig? Sajnos erre senki sem tud válaszolni.

Mesi

Boszorkányos Nagyi

Ahogy közeledem egy békéscsabai lépcsőházhoz, egy szorgos idős hölgyekből álló csapatot pillantok meg a kis előkerten dolgozva. Egyikőjük feltűnően jó kedélyű, mosolyogva köszön. Ő Székely Györgyné, született Börcsök Terézia, Békéscsabán csak Teréz. 77 éves, ugyanakkor csak néhány ránca sejteti, hogy köze van a hatvanhoz, haját is festi, ad magára. Minden elhaladóval vált néhány szót, közben és utána örömmel végzi a kerti munkát. Tegeződünk, hisz ő a nagymamám…

- Szinte mindenki ismer a környéken, sőt még az is látásból, aki nem akar, hisz gyakran kertészkedsz lent a tömb körül…

- (nevet) Van egy bácsi, ő is most is látott lent és kérdezte, hogy tavaly is egymaga csinálta, most is? Tavaly valóban nem volt segítségem, de most hárman is jöttek és együtt csináltuk a kiskerteket. Szeretem csinálni, tanyán születtem, most is van kertem Mezőberényben.

- Szereted a természetet. Az állatok felé milyen érzéseid vannak?

- Azokat is szeretem, különben nem lenne macskám (Kíra). Kint a kertben van bőven, sünik, kismadarak, őzikék, nyulak…

Voltam

Voltam boldog és boldogtalan
Volt,hogy már majdnem feladtam
Voltam álszent és voltam angyal
Megbukott hittel harcoltam nappal

Voltam büszke majd aztán sértett
Volt,hogy az érzés szét tépett:
Hogy futni kell,csak messze innen
Mert veszteni valóm már úgy sincsen

Voltam hangos,elcsendesültem
Mély álomba szenderültem:
Nem vagyok más csak illúzió
Rejtett gondolat,téves fikció

Ildikó

Ütlek, fekszel

Saját fia szúrta hason a nyugdíjas hölgyet. A férj megverte a feleségét. Az anya lelkileg terrorizálja gyermekeit.

Lassan minden napos hírek. Többnyire alkohol vagy egyéb tudatmódosító szerek hatása alatt cselekszenek így az elkövetők. A lelki deformitások, neurológiai esetek is gyakoriak. A lelki terrornál – ami néha rosszabb egy-egy pofonnál – hozott minták a felelősek, és/vagy a gyenge jellem.

Mire az esetekre fény derül, addigra elfajulnak a dolgok a családban, megnyomorodnak lelkileg a sértettek, vagy meghalnak. A félelem és a tehetetlenség érzése miatt nem szólnak az áldozatok, inkább csendben tűrnek.

Egyik kutya, másik harci eb

A minap sétálok haza. Egy ismerős háznál a kapu nyitva van és ki kerül elő? Az ember legjobb barátja. Aha! Gyanús pofa. Csak a méret nem XXL. Közeledik, mögöttem van, és csak jön, jön…

Gyanúm beigazolódott, ez egy mini harci kutya. Persze a mérete nem vigasztalt, gond nélkül a nyakamba marna, nem kell nagyot ugrania, egy jó métert.

Agyam veszetten kattog: mit is kell ilyenkor csinálni? Fussak? Nem, ez a dög túl gyors, fiatal, bírja. Verjem el az esernyőmmel? Á, attól vadulna be, vagy még elhajlik ez az ócska fém. Na jó, nem érezheti meg, hogy nem vagyok oda a legtöbb kutyáért!

Nem izzadok: oké. Nincs nálam szagos kaja: ez sem lesz baj, de csak jön utánam.