Nem fog az agyam, de a ruhám igen

Szeretek vásárolni, főleg ruhát, lábbelit. Szeretem a feketét. Nem vagyok gazdag.
Mi következik ebből? Kínai áruházba járok. Általában a méretemben fekete cuccok találnak rám. Nagy örömmel viszem haza őket, talán másnap már fel is veszem. Este meg jön a fekete leves. Fehér bőrömre nézek: már nem fehér. A ruha befogta, úgy nézek ki, mint akit elszorított egy anakonda, és pang a vérem, halál közelben vagyok.

Fürdés. Mosom, szappanozom, sikálom, alig lehet leszedni. Utánam a kád olyan, mintha a festő víz nyalta volna az oldalait. Borzadály. Talán ott követem el a hibát, hogy nem mosom ki az új ruhát, mielőtt először veszem fel? Érdekes, régebben nem voltak ilyen problémáim. Már azt is hallottam, hogy mérgező a festék. Ha nem is öl meg, mindenképp gyengébb alapanyagból készült, spórolnak ezen is. Persze nem kizárt, hogy maga a szövet is csökkent értékű. Nemcsak a kelméknél vettem észre minőség romlást, hanem a dobozba került cipellőknél is. Ráfirkantottak egy számot, összekenték ragasztóval… azt, hogy lóg a cérna, nem jó a talpragasztás, már meg sem említem.

Ennek ellenére csöpög az eladóból a nyájasság, amitől külön herótom van. Értem én, hogy ezért fizetik őket, de egyes eladók még rá is tesznek egy lapáttal. Pedig lehet ezt méltósággal is csinálni. Tudom, voltam már a pénztár túloldalán. Próbálkozik, hogy mindenképp vegyek valamit, lehetőleg 5000 fölött. Nem elég, hogy faggat, a sarkamban van, még bele is szól… aztán dicsér (jó trükk), közben ez jár a vigyorgó fejében: - Vedd már meg, te ostoba! Persze ilyen akciókra csak idomított europidot küldenek. Szerencsére keleti társaink nem adnak öltözködési tanácsot. Esetleg megkérdezi valamelyik alkalmazott, hogy jó lett-e. Ennél a nyálas résznél már csak a pénztári jópofizós jelenet a szebb. Ilyenkor fogom a fekete átkot, és húzom a csíkot minél messzebbre.

Mesi, Fotók: Mesi