Mesi

Semmit sem tudtam a filmről, amikor beültem rá, leszámítva Brad Pitt szereplését. Mindenre számítottam, csak erre nem. Egy jelenetnél azt hittem, hogy a Jurassic Parkba csöppentem. Ennek a történetnek nemhogy happy endje nem volt, de endje sem.

   Amikor feltűnt az első képkocka az elsötétített teremben, az egy univerzumszerű csillaghalmaznak tűnt. Gondoltam lesz egy új film, annak látom a reklámát. Később kiderült, hogy in medias res, bele a lecsóba, nincs reklám, ez már az Élet fája. Hogy lesz ebből Brad Pitt, esetleg a címadó fa, arról fogalmam nem volt.

   Hamarosan ember a vásznon: Pitt és filmbeli feleségét értesítették fiuk haláláról. A legmegrázóbb és feldolgozhatatlanabb, ami történhet egy emberrel. Többször elhangzik a miért kérdés a Teremtőhöz. Párbeszéd alig, inkább narrátor beszélt ritkán, kevés szóban. Misztikus, magasztos légkör teremtetett a moziteremben és bennünk, nézőnkben is. Kezdtünk felszállni a földről, elvonódni problémáinktól… a képek varázslatosak voltak, leginkább azok közvetítettek érzelmeket, történéseket. Gyászolva sok mindenre gondolunk, ami eddig természetes volt, kicsi és jelentéktelen, vagy túl távoli, melyeket nem értékeltünk, meg se láttunk a saját kis „bolygónkról”. Mígnem az elsuhanó, üres kézzel nem távozó halál felnyitja a szemet, értelmet.

   Ezek után kalandoztunk a Föld körül és rajta. A legcsodálatosabb látvány, természeti jelenségek töltötték be a vásznat. Majd az emberi lét mindennél fantasztikusabb eseménye, a gyermekáldás következett. Innen egy darabig sorban következnek az események, de csak idő elteltével lehet rájönni, hogy a kezdő tragédia nem az első esemény a család életében, ergo ugrottunk hátra egy jó nagyot, amikor a szóban forgó gyermek született. Sokáig nem lehet tudni, hogy a három baba közül ki fog meghalni.

   Pitt nem a kedves apafajtát alakítja. Az 1950-es évek lévén magázzák fiai. Megad nekik mindent, csak a legfontosabbat nem tudja kimutatni, ahogy kellene, illetve szeretné: a szeretetét. Fiatal koruk miatt a gyerekek még kevésbé értik és értékelik apjuk törekvéseit. Amikor haragja fellobban, felesége véleménye sem érdekli, a szigor, rend fontosabb.

   Legidősebb fia a lázadó, nem is szereti apját, szeretné ha „történne” vele valami. A tehetetlen harag munkálja a lelkét, a vele és édesanyjával való bánásmód, veszekedések miatt.

   A feleség, anya szeretetre, tiszteletre tanítja gyermekeiket. Ő a ”jó” eme történetben. Egy anya, aki nem tud betelni gyermekeivel, türelmes, igazi támasz és partner. Valódi boldog gyermekkoruk lehet a fiúknak.

   Sean Penn alakítja a legidősebb fiút felnőtt korában, eleinte őt sem igazán lehetett hova tenni, hogyan illik bele az egyvelegbe, kit alakít. Furcsa, hogy sosem tudni, az időben hol is járunk, nincs kezdés és lezárás. Nagyjából körvonalazódik a család élete, de megmarad a végén is az értetlenség homálya.

   A záró akkordban mindenki egy homokos, napsütötte parton van. Itt is elkalandozik az elme, hogy mit is lát, mi a szerepe, hogyan kerültek oda a szereplők… egy gyönyörű jövőt sejtető utópisztikus jelenet, ami mégsem a totális boldogságot mutatja be, nem a megszokott mázos szépen éltek, amíg meg nem haltak epizód.