Szabadon a szabadban

 

Egy délután ide-oda ugráló srácokat láttam meg néhány korlátnál. Kik ők? Mit ugrálnak? A járókelők és én egyaránt kíváncsisággal az oldalunkban néztük őket, a nem mindennapi eseményt városunkban. Érdeklődésem tett követte.

Kiderítettem, hogy mégis milyen gyakorlatokat végeznek csak így mindenki szeme láttára. Ők heten parkouroznak, néhányan pedig freerunoznak is. A Yamakasi filmmel kötötték képzeletben össze magukat, ebben ugrálnak falra, akadályokra, mindenre, ami útjukba akad a fiataloknak. Így jutnak el egyik helyről a másikra. Kezdtem kapisgálni, hogy akkor mit is csinálhatnak, mikor a legtöbb tinédzser ilyenkor vagy buliba készül, vagy az interneten csüng. Nem valami aktívak a kibertér nevelte ifjak.

   Nagyjából hat-hét éve kezdett begyűrűzni országunkba ez az extrém sport. A hét szimpatikus fiú közül van, aki már másféle, hogy beleszeretett ebbe a jó kondíciót igénylő tevékenységbe. Nem mindenki díjazza, hogy ők nem a számítógép vagy a tévé előtt poshadnak, hanem használják is az izmaikat - nemcsak a tíz ujjuk lesz erős -, és igenis kimennek a szabadba, átmennek más városokba edzeni, akkor is, ha ellenállásba ütköznek. Sokan csak randalírozó kölyköknek titulálják őket, mikor erről szó sincs. Mindent felhasználnak egy-egy figurához, ugráshoz, de semmit nem tesznek használhatatlanná. Az elfogadás és megértés nem mindenki kenyere, főleg ha új dologról van szó.

   Kedvesen invitáltak egyik edzésükre, amikor megmutatták, mit tudnak, hogy a határaikat hogyan feszegetik, mennyire képesek. Izgalmas, látványos és ugyanannyi teret érdemlő sport, mint a többi.

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ők tényleg a valós világban élnek, értelemmel, céllal megtöltve létüket. Minden mozdulatukban ott van a felelősség, összpontosítás, figyelem, adrenalin és a szabadság fenomenális érzése, látványa. Mennyivel jobb így fiatalnak lenni, mint egy beállított vagy éppen fülledt klímájú szobában, a négy fal között tengődni, órákat vesztegetni felesleges és értelmetlen szörfölgetéssel a világhálón, miközben egy-egy ismerőssel „beszélgetnek”, jobb esetben többel egyszerre. Ahelyett, hogy találkoznának és csinálnának valamit a klaviatúra ütögetésén és a like-olgatáson kívül. Megyek is, elkísérem őket egy következő edzésükre.

Mesi, Fotók: Mesi

 

 

 

Szerző: MCIS  2011.08.03. 20:00 Szólj hozzá!

Címkék: jegyzet parkour freerun

A bejegyzés trackback címe:

https://mcis.blog.hu/api/trackback/id/tr113123522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása